2013 I don't care

A 2013-as év száguldott, ide-oda dobált miközben én mindig erősen ragaszkodtam az elvemhez, miszerint: inkább azt bánjam meg, hogy megtettem, mint azt elviseljem, hogy a félelem legyőzött. Nem akarom sorokon át taglalni, hogy ezt nem bázisugrásra, egész testes tetoválás kibírására értem, hanem olyan személyenként más-más nehézséget okozó lépésekre, amelyek a célok eléréséhez tett úton jelentkeznek. Remélem értitek.

Mondhatom 2013-as év átformált felelősségteljesebb lettem, miközben egy bohém énem tört ki valahonnan mélyről. Így az újévre úgy érzem, ezt a kettőt azonos szintre tudtam hozni, ami megkímél a jövőben a szélsőségektől.

Idén leállamvizsgáztam, megtörtént az, ami egykoron olyan távolinak tűnt még gyermekfejjel, hogy lett egy végzettségem, intézménykommunikátor lettem. Majd nem sokkal később elkezdtem sportedzőnek tanulni. A sport mindig az életem része volt és úgy gondolom az is lesz, de sosem gondoltam volna, hogy majd ebbe is belekóstolok szakmailag.

Ilyen határozottan és „nem érdekelve” sosem álltam az élethez. Fura ez a kettő vegyítve, de megtaláltam benne azt, ami nekem kell! Tudom mit akarok, hogy akarom, és mikor, de ha nem sikerül, hát akkor nem érdekel! Nem fog érdekelni, ha tudom mindent megtettem a cél érdekében, nem fog érdekelni, mert mindig van b-tervem, c-tervem. Hogy ne a levegőbe beszéljek, idén hiába jelentkeztem egyetemre, nem vettek fel sehova, rossz volt látni az elutasításokat, de már láttam magam előtt a következő lépést, nem engedhettem meg magamnak, hogy a kudarc foglalkoztasson. Most már hálás vagyok, hogy nem vettek fel sehova, azt hiszem megőrülnék, ha aktívan iskolapadban kéne ülnöm. Örülök, hogy dolgozhatok a szakmámban és mellette, azért nem egyetemi képzésben, de tanulhatok is.

Idén eljutottam másodjára Londonba és Spanyolország több részére is, aminek hihetetlenül örülök, mert az utazások olyan inspirációval látnak el, amit nem kap meg az ember, ha egy helyen van. Kinyitja a szemet, formál, impulzusokkal fejleszt, főként ha olyanokkal utazunk, akik közel állnak hozzánk.

2013-as év a Masni életében is meghatározó volt. Februárban a Nők Lapja Café blogversenyén tizennegyedikek lettünk, ami egy hatalmas ugródeszka volt a blognak. Ekkor ismertük meg Oravecz Nórát és Magyarország vezető divatbloggerinek egy részét. Mondanom sem kell, hogy milyen jó érzés az, amikor saját erőből (gondolok most Eszter és az én erőmre) elindulni a semmiből, bizonyítani, és akkor tapasztalni, hogy észrevettek, jönnek a visszajelzések, egyre több olvasó, számtalan ember, akivel megismerkedtünk a blog kapcsán.

Ilyenkor érzi azt az ember, hogy jólvan, ezt az évemet sem pazaroltam el. Persze mindig van tovább és már meg is fogalmazódtak az új tervek, amik nem fogadalmak, mert kiszámíthatatlan az élet, de mindig kell, hogy legyenek kitűzött célok, de ami még ennél is fontosabb, hogy értékeljük azt amink van, mert csak is abból tudunk építkezni.

Szeretném itt megragadni az alkalmat, mert személyesen ilyenekre nem vagyok képes, hogy megköszönjem a Szüleimnek, Nagyszüleimnek és a kis pesti Családomnak, barátaimnak hogy mindig feltétel nélkül támogatnak, és gyakrabban, mint gondolnák, mondok hálát értük, hogy vannak nekem. 

Queen Of autumn

Amikor utoljára fogalmaztam ide gondolataimat, arról panaszkodtam, hogy már nyár közepe van és még ki sem tettem idén a lábamat Magyarországon. Majd pár héttel utána egy hirtelen felindulásból már a London felé tartó járaton ültem és készültem tíz napos angliai vakációmra. Ezt követte egy szintén tíz napos Spanyolországi nyaralás, ami csodálatos volt. Ha csak ennyi kell, hogy teljesüljenek a kívánságaim, akkor panaszkodok egész hátralevő életemben. Ezzel el is búcsúzom a nyártól.

Egy ideig gondolkodtam azon, hogy ide importálom a blogba három év bejegyzéseit, de sosem voltam az a múltat magammal vivő típus. Maradnak az új gondolatok, a megváltozott útitervek.
Az elmúlt időszakban számos változáson mentem keresztül, legszembetűnőbb talán az, hogy egyenes frufrum lett, ennek fő oka volt az ősz. Nekem a szeptember a január, az új év, amikor megfogadok dolgokat, amikor pezsgőt bontok egy eredményes év kezdetére. Ilyenkor változás kell! Ezért csináltattam magamból Florencet vagy Donna Karanost, legtöbbször hozzájuk hasonlítottak. Emellett még szükség volt belső változásokra is, a harmóniát próbáltam megteremteni magamban, de ahogy idősödöm egyre követhetetlenebb leszek. Azért dolgozom rajta. Sajnos az ősz beköszöntével az élet is megállt, minden sokkal lassabb, szürkébb és idegesítőbb. Talán most pihenem ki a nyarat, imádom amikor munka után hazaesek, lezuhanyzom és egy pohár teával befekszem az ágyba magazint olvasni. Mindez jó egy héten kétszer, de ha huzamosabb ideig tart ez a relax időszak, akkor ki kell törnöm ebből a környezetből.

Boldogság van, színes falevelek, földről felszedett gesztenyék, Lana Del Rey számok, tejeskávék, nagy ölelések és persze Masni.

LHG

Utolsó nap a kedvenc hónapomból, bár idén nem sokat tett azért, hogy továbbra is a július legyen a szerencsés kiválasztott. De 21 éves lettem és elkezdtem 'viccesenkomolyan' edzeni, drága 'nyáriszünetes' szomszédommal. Annyira 'viccesenkomolyan', hogy a heti nulla edzést felfejlesztettük heti ötre. Ma voltunk spinningen és, hát, igen, holnap nem biztos, hogy garantált lesz az ágyból kikelés. Az még úgy borzasztó, hogy én vagyok az, aki edzés után képes egy szál cigarettával levezetni, de majd a későbbiekben ezt is valahogy módosítom. 

Nagyon siet ez a nyár, és még úgy igazából nem csináltam semmit, ami nekem annyit jelent, hogy az országot sem hagytam el. Tavaly ilyenkor már megjártam Brüsszelt és koffein túladagolásban részt vettem sok-sok előadáson. Egy belga kocsmába ünnepeltem a születésnapomat, ismeretlen emberekkel, félig magyarul-félig angolul- félig franciául. 

FTM

Újra kezdtem a blogot. Aki most jár itt először nem tudhatja, hogy három évig blogoltam egy másik portálon, majd áttértem ide, később az itt lepakolt karaktereket is eltüntettem. Úgy gondoltam már nincs szükségem a blogra, nem akarok mindent megosztani, vissza akarok lépni ebből a világból kicsit. Jó is volt, szép is volt, de most már nem tudom visszafojtani. Szerencsére ebben olvasóim is segítettek, sőt az ő hatásukra érlelődött meg a gondolat, hogy újra sorokba kéne öltenem az életem, hogy lehetnék újra a Masnilány, aki "ő nem vörösebb" -hallom egy koktélbárban, vagy lehetnék az, aki ha elkezd mesélni valamit a barátainak rászólnak, hogy: "olvastuk már a blogodban".

Nem tudom meddig leszek, szeretek hamar elillanni, ha úgy érzem nincs több mondandóm. Nem tudok azonosulni a rendezettel. Nem is akarok. Csak egy erkélyes kis lakást, Petrával egy mikrót, kisminkelni egyszer egy férfit, olyan embereket körém akiknek mondhatok igazat, mert elfogadják.

HTILY

Legtöbbször olyan dolgokhoz tudunk ragaszkodni, ami már önmagunk számára is ellenszenves. Mindig is tudtam, hogy a gyűlölet erősebb, mint a szeretet. Hogy jobban emlékszünk azokra, akik húsunkig martak, mint akik a lelkünket simogatták. Ellentmondhatunk ennek az elméletnek, lehetnek kivételek, elmosódások, de mindig az erősebb nyer. Ellenne sok mindent nem lehet tenni: elengedni, átépíteni egy éltető dózisba a jelenbe. De semmikép sem megtörni alatta. Olyannyira felfogás kérdése, hogy először mindig agyban kell összepakolni, szelektálni, kipakolni a felesleget. 

Aztán eltelik néhány év, előadások százán vettél részt, hozzávetőleg ugyanennyi tanmesét hallgattál végig, de hiába. Csak egyszer nézel rossz irányba és már el is estél a macskaköveken, ott vagy védtelenül, sebes térdekkel, és a múlt nem engedi, hogy felkelj. Továbbra sem érthető mi húz oda, miért érzed szebbnek a gyötrődést, mitől izgalmasabb a tudatlanság, miért karmolod le újra és újra ugyanazt azt a sebet?

Két női típus létezik: az egyiknek elég a harmonikus boldogság, egy biztos társsal, a másiknak ez kevés, bármennyire szeretné, szeretni ezt az állapotot, félelmetes számára, kevés, néha sok, parttalan.